|
Fisichella az élen Jerezben
2007.01.18. 14:39
Jerez - 2. tesztnap (2007.01.17)
A Renault alakulat olasz versenyzője, Giancarlo Fisichella végzett az első helyen a mai napon megrendezett tesztelésen, Jerezben.
Fisichella már a tegnapi napon kipróbálhatta a csapat 2007-re tervezett versenygépét, az R27-es konstrukciót, de akkor mindössze az ún. „összerázó" tesztre volt csak lehetősége. Az olasz pilóta autójának erőforrása ugyanis megmakacsolta magát, ami egy kissé átformálta az első napra tervezett programjukat.
A szerdai nap azonban már sokkal termékenyebbnek bizonyult Fisichella számára, aki összesen 114 kört tett meg a jerezi aszfaltcsíkon, és semmiféle technikai probléma sem lépett fel az R27-es autóval kapcsolatban. A másik Renault volánja mögött pályára lépett továbbá a finn Heikki Kovalainen is, aki 1:20.617-es köridejével a 4-dik helyen zárta a mai napot.
„Ez egy teljesen új konstrukció, és az első komoly távot mindennemű probléma nélkül teljesíteni igazán remek eredmény." - nyilatkozta elégedetten Fisichella. „Ez pedig azt jelenti, hogy megbízhatóság szempontjából igen jól állunk, de természetesen még nagyon sok munka vár ránk az első verseny előtt." - folytatta a Renault pilótája.
„A mai napon elsősorban a megbízhatóságot érintő feladatok végrehajtására összpontosítottunk, de holnap már az autó beállításaira kell majd fókuszálnunk. Összességében tehát azt tudom mondani, hogy elégedett vagyok az autóval." - folytatta Fisichella.
A Super Aguri alakulat részéről Anthony Davidson is csatlakozott a jerezi felkészülők sorához. Az átmeneti konstrukcióval körözgető angol versenyző mindössze egy körrel kevesebbet tett meg az első helyen befutott riválisával szemben, és hozzávetőlegesen 0,1 másodperccel lemaradva Fisichellához képest a második helyen végzett.
A Williams csapat részéről Kazuki Nakajima rótta a köröket a Toyota erőforrással felszerelt versenyautóval, aki 139 kör megtételét követően a harmadik helyre sorolta be magát.
A tesztelés a holnapi napon tovább folytatódik majd Jerezben.
|