A Renault elégedett az eredménnyel
2006.03.10. 15:52
Mialatt a csapatok tesztpilótái szorgalmasan rótták köreiket, Fernando Alonso és Giancarlo Fisichella csak a szükséges kilométereket teljesítették. A címvédő a délután folyamán az ötödik, míg csapattársa a nyolcadik helyet szerezte meg.
Fernando Alonso: "Eredményes napot zártunk. A pályaviszonyok a hétvége folyamán még változni fognak. Jobb eredményekre számítok, mivel a tapadás a mai napon nem volt megfelelő. Az autó olyan, mint a téli tesztek során: jól lehet vezetni, ezért boldog vagyok. Nagyszerű ismét érezni a versenyhétvégék hangulatát, megtekinteni a köridőket, és részt venni a csatákban. Különleges érzés volt az egyes rajtszámmal pályára lépni. Ami a teljesítményt illeti, péntekenként mindig azok vannak az élen, akik a legmagasabb fordulatszámmal haladnak, és több gumi-keveréket használhatnak, mint mi. De ötödik vagyok, ezért bízom a jó szereplésben."
Giancarlo Fisichella: "Egy problémamentes péntek. A beállítások módosításával az autó egyre jobb lett, így elégedett vagyok. Különleges érzés visszagondolni arra, hogy éppen tíz esztendővel ezelőtt kezdődött a pályafutásom. Nagyon örülök, hogy itt lehetek, és a célom az, hogy bajnoki címet szerezzek. Természetesen sok mindent elértem már, de nem változtam meg. Csak öregebb lettem, és erősebb."
Pat Symonds, főmérnök: "Az új menetrendnek köszönhetően többen máshogy álltak hozzá az első edzési naphoz. Ahogyan arra számítani lehetett kevés volt a forgalom. Biztos vagyok benne, hogy a mai nem eredmény nem tükrözi a valós erőviszonyokat. Mindent teljesítettünk, amit teljesítenünk kellett, így elégedett vagyok."
Denis Chevrier, motorokért felelős mérnök: "Egyértelmű volt, hogy ma kevesebb időt töltenek majd a pályán a versenyzők. Mindenki kímélte a motorokat. A harmadik autóval rendelkező csapatok előnyben vannak. Az eredmények nem okoztak meglepetést. Eddig igen meleg volt, de a V8-as motor kifogástalanul üzemelt."
|