Alonso bajnokként akar távozni a Renault-tól
2006.03.02. 14:28
Fernando Alonso riválisai egy sokkal keményebb ellenfélre számíthatnak a világbajnoki cím birtokosának személyében, ahogy kezdetét vesz az idei szezon Bahreinben. A spanyol pilóta ugyanis foggal-körömmel harcol majd bajnoki címe megvédéséért.
Azt követően, hogy a tavalyi évben megszerezte első bajnoki címet, a 24 éves versenyző sokkal felszabadultabb, így 2006-ban minden egyes versenyen élvezetten indulhat majd a győzelemért.
„2006-ban, 2007-ben, 2008-ban és azután is én akarok lenni a legjobb” – mondta Alonso még tavaly novemberben, mikor a Renault megajándékozta bajnokságot nyert versenyautójával. „Bármit is csináljak, mindig felül akarom múlni ellenfeleimet. Az teljesen mindegy most, hogy a Forma-1-ben versenyzek, vagy éppen teniszezek.”
Mint ismeretes, Alonso a jövő évet a McLaren alakulatánál kezdi majd meg, így a spanyol pilóta mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy bajnoki címének megvédésével búcsúzzon a Renault-tól, és úgy csatlakozzon a franciák egyik legnagyobb riválisához.
Fernando januárban már elmondta, magabiztossága és motivációja a régi, ám „sokkal kisebb a nyomás rajtam az idei évben. Tavaly talán még csak egy tehetséges fiatal versenyző voltam, akinek bizonyítania kellett, hogy nem csak versenyeket, de a bajnokságot is képes megnyerni. Most azonban sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb vagyok” – magyarázta a sport legfiatalabb bajnoka.
Alonso hét győzelmet aratott a 2005-ös idényben, éppen annyit, mint legnagyobb riválisa, a McLaren színeiben versenyző Kimi Raikkönen, ám jobb taktikájával helyzeti előnyét az év végéig meg tudta tartani. „Talán visszafogottabb voltam, mert célom az volt, hogy megnyerjem a bajnokságot. Idén is ez lesz a célom, ám már sokkal nyugodtabb vagyok.”
Sokan azonban azt gondolják, hogy a Renault az idei évben az olasz Giancarlo Fisichella felé fog húzni, ezzel is bizonyítva, hogy Fernando rosszul döntött. A spanyol pilóta azonban úgy véli, a Renault ennél sokkal eszesebb, és a téli teszteken sem tapasztalta, hogy autója bármilyen tekintetben is gyengébb lett volna csapattársáénál.
„100 százalékosan megbízom a Renault-ban… meg fogom védeni első helyemet, és ők is meg fogják tartani konstruktőri bajnoki címüket. Ehhez azonban segítenünk kell egymásnak, és biztos vagyok benne, hogy ismét meg is tesszük” – folytatta a bajnok. „Együtt fogunk dolgozni az idei évben, mely az utolsó lesz számomra a Renault-nál, míg a Michelin is távozik az év végén a királykategóriából. A csúcson kell elhagynunk a hajót, és az nem más, mint a bajnoki cím újbóli megszerzése.”
„Motiváltabb vagyok, mint valaha, mert autóinkon az egyes és a kettes szám díszeleg, míg dolgozóink is sokkal lelkesebbek, mint tavaly voltak.”
A spanyol pilóta 2001 óta tagja a Renault-nak, mikor még Benetton néven voltak jelen a királykategóriában, és az azóta már megszűnt Minardi istállóval harcoltak. „A Renault számomra olyan, mint az otthonom, hiszen szinte itt kezdtem meg a Forma-1-et. Sokat adtam a Renault-nak, és ők is viszonozták azt” – magyarázta.
„Úgy gondolom, hogy karrierem egy fejezetének végéhez értem. Akkor érkeztem a Renault-hoz, mikor még velem harcoltak – pedig én egy Minardiban ültem. Együtt tettük naggyá a csapatot, és elértünk mindent, amit lehetett, hiszen mindkét bajnoki címet bezsebeltük. Most azonban lejárt a szerződésünk… és itt ér véget karrierem ezen fejezete. Új kihívást kerestem, és egy számomra új csapatban szeretnék újra győzedelmeskedni” – zárta mondandóját Alonso.
|