Alonso: a Renault nem állíthat meg
2006.02.13. 16:06
Nem lesz csapatsorrend
Fernando Alonso elégedett lehet a Renault R26-os versenygépével, minden idők legfiatalabb Formula-1-es világbajnoka azonban további fejlesztéseket követel a csapattól. "Jól haladunk. Az autóval jó eredményeket értünk el, elégedettek vagyunk." – jelentette ki Alonso a 'Cadena SER' rádióállomásnak adott interjú során.
A spanyol pilóta azonban nem teljesen elégedett. "Hamar még gyorsabbnak kell lennünk a vetélytársainknál. De nyugodt vagyok. Izgalmas évad előtt állunk, mivel az 1-es rajtszámú autóval kezdhetem meg az évet."
Alonso az elkövetkezendő esztendőben a McLaren-Mercedes alakulatát erősíti majd. Habár a csapat kisebb nehézségekkel küzd, döntését nem bánta meg. "Jelenleg nem olyan gyorsak, de biztos vagyok benne, hogy javítani fognak. Néhány hónap múlva ismét futamokat nyerhetnek. Bízom benne, hogy a következő esztendő kezdetéig kiheverik ezt."
A spanyol számára fontos, hogy a Renault a teljes évadban mögötte álljon, bár úgy véli, hogy ez a teljesítményétől függően változhat. "Ha a szezon végén már nem lesz esélyem a bajnoki cím megszerzésére, akkor teljesen magától értetődő lenne, ha nem adnának ki nekem információkat, amiket magammal vihetek a McLarenhez. De ha minden a tervek szerint halad, tehát Fisichella és én a győzelmekért és bajnoki címért szállhatunk harcba, akkor senki nem akadályozná az esélyeimet. Nem aggódom. Többen tdutak arról, hogy csapatot váltok. Csak idő kérdése lett volna, hogy nyilvánosságra kerüljön."
"A McLaren húsz éve folyamatosan az élen van, és futamokat nyernek. A legjobb technológiával rendelkeznek, ezt minden versenyző tudja. A jövőm szempontjából ez volt a legjobb lehetőség. Jó lenne, ha Räikkönen maradna, de ha Montoya marad, úgy is jó."
|