Alonso még több izgalmat vár 2006-ban
2006.01.02. 09:04
Talán a McLaren lesz ismét a legnagyobb ellenfél
A 2005-ös Forma 1-es versenysorozat győztes pilótája, Fernando Alonso nem tagadta, hogy kellemesen érzi magát egy világbajnok bőrében. Elmondása szerint valami hasonló érzés lehet Michael Schumacherben is, aki ugyan hét alkalommal is a ranglétra legfelsőbb fokára tudta felküzdeni magát.
A spanyol versenyzővel kapcsolatban az elmúlt hetekben elhangzott egy igen meglepő bejelentés, miszerint a 2007-es idényt már egy másik alakulat színeiben fogja eltölteni. Választását nem is rejtette véka alá, így a Renault vezetősége is tudatában van annak, hogy a következő szezont követően Alonso már az egyik McLaren versenyautó gázpedálját fogja taposni.
A média képviselőjének kérdésére, miszerint beköszönthet-e véleménye szerint az "Alonso éra", a spanyol versenyző a következőt válaszolta: "Nem tudom, de szerintem ez nem valószínű. A Forma 1 nagyon izgalmas lesz az elkövetkező években." - nyilatkozta a 2005-ös év bajnoka.
"Azt kell mondanom, hogy Michaelnek szerencséje is volt a múltban, hiszen jó időben egy jó csapathoz szerződött. Mindezek mellett megismételni azt, hogy zsinórban 4-5 világbajnoki címet megszerezzek, nem egyszerű feladat."
"Azt hiszem meg fogom próbálni, hogy a jelenlegi egy VB címem mellé többet is begyűjtsek majd. Bízom abban, hogy sikerül ezt kiviteleznem, és minden eddiginél igyekszek majd jobban élvezni a Forma 1-et." - tette hozzá magabiztosan Alonso.
A Renault versenyzője a továbbiakban elmondta, hogy minden bizonnyal nagy küzdelmek várhatóak az előtte álló szezonban, ha csak azt nézzük, hogy a Forma 1-nek most át kell váltania a V8-as motorokra.
?Nagyon nehéz lenne előre megjósolni bármit is, de egy dolgot szinte biztosnak érzek: a legjobb versenyző az lesz, aki a legjobb autóval fog rendelkezni. Nos, ha a McLaren továbbra is versenyképes lesz, akkor akár Räikkönen és Montoya is lehetnek a nagy ellenfelek, vagy ha ez mégsem sikerülne, akkor pedig Michael és Massa is számításba jöhet a Ferrarival. De nem szabad megfeledkezni a Toyota istállóról sem.? ? magyarázta Fernando Alonso.
?Az a véleményem, hogy a legjobb és a legnagyobb csapatok fogják a legversenyképesebb motort és autót biztosítani a versenyzőiknek. A V10-es motorok esetében már szinte mindenki a határokat súrolta, és semmi újat nem lehetett már az erőforrások terén alkotni, ami az ellenfelekkel szemben igazán nagy előnyt jelentett volna.? ? bírálta a korábbi időket Alonso.
|