Zonta: A V8-asok gyorsabbak lehetnek a V10-eseknél
2005.12.05. 14:22
Ricardo Zonta szerint a V8-asok sem fogják lassítani a mezőnyt.
Ricardo Zonta és Jarno Trulli elsőként próbálhattáka ki a Toyota pilótái közül a 2006-os autót. Sokmindent meg kellett szokniuk, hiszen ezt az autót már a V8-as motorokhoz és a Bridgestone abroncsokhoz tervezték. A csapat abban a reményben indította útjára az új autót ilyen korán, hogy ez a következő évadban nagy előnyükre válik majd. A V8-as motorok ugyan egyelőre jóval lassúbbak a régi V10-eseknél, de Zonta szerint ez nem sokáig lesz így.
Mivel a Toyotán minden új, így nehéz a régi autóval összehasonlítani. "Barcelonában közepesen gyors kanyarok vannak, ezért nem lehet az új motor adta különbségeket érezni," mondta Zonta. "Jó kis pálya ez, és itt a V8-ast nagyon közelinek érzem a V10-eshez. Jerezben azonban sokkal jobban kijönnek majd a különbségek. A V10-es erejének hiánya megváltoztatja a vezetési stílust. A sebességet a kanyar közepén kell hasznélni. A beállításokat is meg kell változtatni. A Bridgestone gumikról is tanulnunk kell. Ez az első alkalom, hogy a csomag így egyben van, szóval sokat kell még dolgoznunk, hogy bármit is mondani tudjunk."
A Toyota mindig az elsők között mutatta be az új autóit, de az idén ezt rekordidő alatt tették meg. A TF106-os már az első téli tesztek előtt elkészült. Ez pedig, Zonta szerint, nagyon jó. "A fejlesztések és a beállítások szempontjából a legjobb ilyen korán elkészülni. A V8-as projektet is korán elkezdték. Azért dolgozunk, hogy a bajnoki címért versenyezhessünk. A gyárban az emberek nem tartottak szünetet, mindenki folyamatosan dolgozott. Természetesen reméljük, hogy mi leszünk a legjobbak Bahreinben."
Zonta nem hiszi, hogy az új szabályok túlságosan átalakítanák a Forma-1-et. Szerinte a V8-asok akár gyorsabbak is lehetnek az év végére a V10-eseknél. "Azt hiszem, hogy lehetséges, hogy a V8-asok ugyanolyan gyorsak, vagy akár gyorsabbak is legyenek a V10-eseknél. Nem tudom meddig fog tartani a folyamat, de reméljük hogy még az idén eljutunk odáig."
Ugyanakkor, a korlátozott V10-es még mindig gyorsabb. Az új Minardi, a Scuderia Toro Rosso fogja használni. Zonta nem ért egyet a szabállyal, amely ezt megengedi. "Szerintem előnyben vannak azokkal szemben, akik a V8-ast használják," mondta. "Gyorsabbnak tűnik, és bár még nem tudom mi lesz a különbség közöttük, de úgy érzem, hogy mindenki számára egyenlőnek kellene lennie a szabálynak. Szerintem a Scuderia Toro Rosso-t nem lenne szabad a lefojtott V10-esekkel indulni engedni."
Miután néhány évig versenyzett, a brazil úgy tűnik, végre megállapodik a Toyotánál. A csapat hivatalos tesztpilótája lesz 2006-ban is és boldog, hogy maradhat. "A csapat bízik benne, én bízok bennük. Nagyon fontos, hogy ismerjük egymást a csapatban. Amikor először jöttem a Forma-1-be, nem tudtam beállítani egy autót. 2000 óta tudom hogyan kell, és mára már elég sok az önbizalmam."
|